Őrült tempó kell hozzá, hogy június végéig Kínában oltást kapjon 560 millió ember. A világ legnépesebb országa egyszer már bebizonyította, hogy képes hatékony járványkezelésre, most is sokféle eszközt bevet a cél érdekében.
A New York Times cikkét a Forbes szemlézte; azt írták, hogy miközben a kínaiak zöme egyáltalán nem érzi sürgősnek, hogy beoltassa magát, az embereket rá akarják bírni arra, hogy ezt mégis megtegyék.
- Kanszu tartományban húsz versszakos költemény szól a vakcina jótékony hatásairól,
- Pekingben ingyen adják a második fagyit, ha a vevő már túl van az oltáson,
- Haikou városában központi utasítást kaptak a cégek, hogy érjék el a 85 százalékos átoltottsági szintet, különben akár a működési engedélyüket is elvehetik,
- Wancheng városában viszont a gyerekek iskoláztatását és a lakhatást kockáztatja az a család, ahol nem kérnek az oltásokból.
A fenyegetések és más motiválások egyelőre működnek és hozzák a szükséges számokat: a múlt héten naponta mintegy 4,8 millió embert oltottak be, és a tempót még tudják növelni. Ha elérik a napi 10 milliós szintet, a június végére előírt 560 milliós szám is sikerülhet. Kínában 10 százalék körüli jelenleg az oltottsági szint.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve