A University College London és a londoni Francis Crick Intézet 2021 januárjában 250 önkéntessel elvégzett egy vizsgálatot, melyben arra keresték a választ, miképp változik a páciensek neutralizáló antitest-termelődése a Pfizer-vakcina beadása után, és ez milyen következményekkel járhat az oltások jövőbeli beadására - írja lapszemléjében az Index.hu.
A Lancet című orvosi lap még június elején közölte a kutatási eredményt. Azt mutatta, hogy minél idősebb valaki és minél több idő telik el az oltóanyag második dózisának beadása után, annál nagyobb eséllyel csökken a delta (indiai) és a béta (dél-afrikai) variánsok elleni neutralizáló ellenanyag-termelődés.
A statisztikai összefüggés azt igazolja, hogy bizonyos idő elteltével be kell majd adni a harmadik, úgynevezett booster oltást a Pfizer-vakcinából, elsősorban azoknak, akik a kockázati csoportba tartoznak, például az időseknek és krónikus betegeknek. Ennek az oltásnak természetesen tartalmaznia kell majd az új variánsokat is.
Az oltások adta immunitás hosszáról a Szputnyik V-t kifejlesztő Gamaleja Intézetet vezető Alexander Ginzburg nyilatkozott az orosz hírügynökségnek a közelmúltban, szerinte legalább két évig véd az orosz oltóanyag a Covidtól. A kínai Sinopharm is vizsgálja az immunitás hosszát, de még nem adtak ki eredményt.
A Pfizer elnök-vezérigazgatója, Albert Bourla is arról beszélt idén áprilisban, hogy a második dózis beadásától számított 12 hónapon belül nagy valószínűség szerint szükség lesz a harmadik adag beadására. A Nemzeti Népegészségügyi Központ az ügyben azt nyilatkozta az RTL Klubnak, hogy jelenleg nincs ilyenre lehetőség, és aki ettől eltér, szabályt szeg.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve