Kedden egy felső gerinc helyezkedik el Nyugat és Délnyugat-Európa felett, amely Kelet-Európa és a Balkán felé mozogva meglehetősen hideg időt hoz - olvasható a Severe Weather oldalán.
Szerdán ez a magas nyomású rendszer továbbhalad Oroszország felé, de déli szárnya a mediterrán térséget is eléri. Ekkor már sokkal melegebb lesz az idő Nyugat-, illetve Észak-Európában.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdára azt írja, hogy a Dunántúlon többnyire erősen felhős lesz az ég, főként ott fordulhat elő kisebb eső, havas eső, másutt változóan felhős idő valószínű. Az északnyugati szél több helyen megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között valószínű.

Csütörtöktől már egyértelműen tavaszias lesz az idő Európa nagy részén, a megszokottnál 12 fokkal is magasabb lehet a hőmérséklet. Magyarországon reggelre a szélvédett helyeken köd, rétegfelhőzet képződhet, amely feloszlása után közepesen és erősen felhős időszakok váltakoznak. Északkeleten elszórtan fordulhat elő kisebb eső, havas eső, másutt elvétve lehet csapadék. Elsősorban a Dunántúlon megerősödhet az északi, északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 10 fok között valószínű, északkeleten lesz a hidegebb.

Pénteken és szombaton is hasonló lesz a helyzet, tavaszi időjárással, amely alól a Balkán és a mediterrán térség lesz a kivétel. Itthon péntek reggelre a szélvédett helyeken köd, rétegfelhőzet képződhet, amely néhol (főként északkeleten) csak lassan oszlik föl. Napközben változóan felhős lesz az ég, több-kevesebb napsütés várható, csapadék nem valószínű. Az északi szél főként a Dunántúlon többfelé megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 6 és 12 fok között valószínű, de északkeleten kissé hidegebb is lehet.

Szombat reggelre helyenként köd, rétegfelhőzet képződhet, amely északkeleten néhol csak lassan oszlik föl. Általában kevés lesz a felhő, napos idő várható csapadék nélkül. A Dunántúlon megélénkül az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 13 fok között valószínű.

Extrém meleg volt a Kanári-szigeteken
A közigazgatásilag Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigeteken szokatlanul korán, február 11-én egyes helyeken a hőmérséklet elérte a 30 celsuius fokos lélektani határt. Az arrafelé is extrémnek számító hőmérsékletet speciális időjárási helyzet hozta magával: a Szahara irányából fújó, igen száraz délkeleti szél, az úgynevezett kalima idején tapasztalhatják a szigeteken élők és az ott tartózkodók a legmelegebb időt - írja az OMSZ.
Az egyébként rendkívül kiegyenlített klímájú területen évente legfeljebb néhány napon jelentkező forró széllel rendszerint nagy mennyiségű por is érkezik, így ebben az esetben gyakran opálossá válik az égbolt, a látótávoság lecsökken és a felhők is szinte eltűnnek az égboltról.
Nem is olyan régen, 2014. november 30-án - egy nappal a meteorológiai tél beköszönte előtt - a szárazföldi Európához jóval közelebb eső területen, a szicíliai Palermoban is észleltek már 30 fokot, oda viszont a sirokkó nevű szél hozta magával a rekordmeleget.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve