Az új szakasz avatásán Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester elmondta, hogy ezzel a projekt 70 százaléka megvalósult, és a nagy metrógyűrű utolsó kilenc állomásának megnyitása 2023-ban várható. A nagy gyűrűvonalról 44 irányba lehet majd átszállni a felszíni vasútvonalakra és a fővárosi metró sugár irányú vonalaira.
Kapcsolódó
Szobjanyin szerint a projekt a felszíni Moszkvai Központi Gyűrű vasútvonallal együtt új támogató keretét képezi majd Moszkva teljes közlekedési rendszerének. Az avatási ünnepséghez videókapcsolaton keresztül csatlakozott Vlagyimir Putyin elnök is - írja az MTI.
A polgármesteri hivatal szerint az új szakasz 1,4 millió moszkvai számára könnyíti majd meg a közlekedést. Az új állomásokat az első időben mintegy 600 ezer ember fogja használni, számukra a városon belüli utazás 35-45 perccel rövidül le.
A mozgáskorlátozottak számára is megközelíthetően kialakított Bolsaja Kolcevaján csak új vonatok közlekednek majd. Az utasok a moszkvai metró telefonos alkalmazásában megnézhetik, mennyire zsúfolt a beérkező szerelvény, és kiválaszthatják maguk számára a legszabadabb kocsit.
A nagy metrógyűrűn, amelyet 2018-ban kezdtek el építeni, és amely a régi gyűrűvonaltól mintegy tíz kilométerrel kijjebb fogja össze a sugár irányú metróvonalakat, összesen 31 állomást létesítenek. Teljes hossza körülbelül 70 kilométer lesz, amivel elnyerheti a világ leghosszabb vonala címet.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve