Az Európai Bizottság a magyarországi parlamenti választások után két nappal elszánta magát arra, hogy fellépjen a magyar kormánnyal szemben arra hivatkozva, hogy megsérti a jogállamiság szabályait. A kérdés az, hogy az Európai Unió valóban le akarja-e állítani az uniós támogatások kifizetését annak a kormánynak, amely aláásta a demokráciát, vagy kiegyezik a választott autokratákkal, ahogy azt korábban tette? – írja R. Daniel Kelemen, a Rotgers University politológus-jogász professzora a Washinton Poston megjelent cikkében.
A válasz nem teljesen egyértelmű, bár úgy tűnik, eljött az idő, hogy Budapest elveszítse büntetlenségét, amit viselt dolgai ellenére eddig élvezett. Az Európai Bizottság visszatartotta a koronavírus-járvány nyomán létrehozott helyreállítási alapból Magyarországnak járó részt részben jogállamisági aggodalmakra hivatkozva. A 2020 decemberében elfogadott szabályok szerint még több támogatást is visszatarthatnak ezen az alapon, ám a Bizottság egy éven át tartózkodott a szabály alkalmazásától.
Von der Leyen bejelentése azt mutatja, hogy vége a türelmi időszaknak. Ha az EU részben vagy egészen felfüggesztené a támogatások átutalását a magyar kormánynak, az nehéz helyzetbe hozná a budapesti rezsimet és üzenne más országok politikusainak is, hogy sokba kerülhet, ha netán autokratikus politikai rendszert akarnának bevezetni országukban – véli a Washington Post cikkírója.
Lassan a testtel!
Ugyanakkor lehet, hogy a bizottság most csak egy enyhébb konfliktust vállal fel. Erre utal Johannes Hahn költségvetési biztos nyilatkozata. Hahn azt mondta, hogy az Európai Bizottság a közbeszerzési rendszert fertőző korrupció miatt indít eljárást Magyarország ellen, nem a jogállamiság általános megsértése miatt. Ez részletkérdésnek tűnhet, ám arra utal, hogy a bizottság csak egy kis részét akarja felfüggeszteni a budapesti kormánynak járó havi több száz millió eurós támogatásnak.
Emellett a korrupcióra hivatkozva többször büntetett a bizottság egyes EU-tagállamokat, így ez rutineljárás, és lehetővé teszi, hogy a testület saját hatáskörében függesszen fel kifizetéseket. Ha a jogállamiság megsértésére hivatkozva próbálnák ugyanezt tenni, akkor meg kellene szerezniük a tagállamok kétharmadának támogatását, végig kéne vinniük egy hat-kilenc hónapos eljárást, mielőtt bármilyen pénzre rátehetnék a kezüket.
Ahogy arról korábban írtunk, Brüsszel a jogállamisági mechanizmus szerinti eljárásnál arra számít, hogy az első döntést, az Európai Unió Bíróságánál megtámadja majd Magyarország. Arra nem számítanak, hogy az Orbán-kormány úgy döntene, hogy csatlakozik például az Európai Ügyészséghez, hogy a korrupciós vádakat annullálja. A várható fejleményekről ebben a cikkben írtunk részletesen.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve