A V4 tagállamok kormányfői azzal indították az EU-csúcs második napját, hogy találkoztak az újonnan megválasztott francia elnökkel, Emmanuel Macronnal, aki első alkalommal vesz részt uniós csúcson.
Az egyeztetés után cseh és lengyel illetve francia diplomaták tartottak tájékoztatót az ott elhangzottakról. Utóbbiak szerint minden téma napirendre került, beleértve a kiküldött munkaerő, a migráció vagy a jogállamiság kérdését is.
Kapcsolódó
A találkozó nem ígérkezett feszültségmentesnek, főleg Macron kijelentése miatt, miszerint:
"A kelet-közép-európai és kisebb államoknak is tiszteletben kell tartaniuk a demokratikus értékeket és nem tekinthetnek úgy Európára, mint "egy szupermarketre."
A mondat hatásosnak bizonyult, ugyanis az EU-csúcson visszatérő elemként a nemzetközi sajtó képviselői is folyamatosan felemlegetik a francia elnök szavait.
Nem volt akarat konfrontációra
A találkozó utáni tájékoztatókból ugyanakkor az derült ki, hogy Franciaország részéről nem volt akarat a konfrontációra, inkább az előítéletek megszüntetése volt a cél. A cseh és lengyel tájékoztatásokból is arra lehetett következtetni, hogy inkább az együttműködés és az ellentétek elsimítása volt a cél a kezdeti, találkozó előtti kemény kijelentések után.
A találkozóról diplomaták azt mondták, hogy Franciaország sokkal inkább arra törekszik, hogy enyhítse az Európán belüli nézeteltéréseket és mindent megtesz annak érdekében, hogy az Európán belüli megosztottságot elkerülje.
A kiküldött munkaerő kérdésében vannak nézeteltérések, brüsszeli források szerint: a V4-ek nem ellenzik a direktíva felülvizsgálatát, de nem értenek egyet Macronnal.
Munkacsoportot állítanak fel
A találkozó utáni tájékoztatások szerint a V4-ek és a francia államfő megállapodtak egy intenzívebb kommunikációban, ami leginkább abban testesülne meg, hogy különböző munkacsoportokat állítanak fel - az Economist információi szerint - szinte minden fontos területen: klíma, védelem vagy az egységes piaccal kapcsolatos vitás kérdések rendezésére.
Sobotka - aki elismerte, hogy ennek a tanácskozásnak nem sikerült minden vitás kérdést megoldania - a találkozó után a cseh sajtó szerint szintén arról beszélt, hogy a szorosabb együttműködést a kiküldött munkaerőről szóló irányelv megvitatásával kezdik, miután ennek szigorítását szorgalmazza Franciaország.
Sobotka tájékoztatása szerint cseh, lengyel, szlovák és magyar szakértők meg fogják vitatni a problémákat és az ősszel a V4-ek vezetői és a francia elnök egy erre dedikált csúcstalálkozón ismét összeülhetnek és kiderülhet, hol tudnak egyetértésre jutni.
Nincsenek érdekkonfliktusok
Egy lengyel diplomata elmondása alapján szerintük nincsenek érdekkonfliktusok a V4-ek és Franciaország között, szerintük csak értelmezésbeli eltérések vannak. Emellett elmondta, hogy a lengyel kormányfő azt kérte Macrontól, hogy a kommunikáció javítása keretében a kelet-európai országokkal szembeni kritikus megjegyzéseit is enyhítse.
A cseh miniszterelnök tweetjeiből továbbá kiderült, hogy a megbeszélésen szó volt még a kelet- és nyugat-európai életszínvonal és bérek konvergenciájának fontosságáról is és a cseh kormányfő azt is kérte a francia elnökről, hogy a francia vállalatok - amelyek egyébként jelentős befektetők a régióban - is segítsenek a bérek emelésében.
(Fotó: AFP photo/Emmanuel Dunand)
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve