Jaroslaw Kaczynski, a Lengyelországot kormányzó radikális jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke - szakértők szerint Lengyelország tényleges vezetője -, beszédet mondott az új lengyel alkotmány megszavazásának 20. évfordulóján rendezett konferencián. Az ünnepélyes percekben élesen kritizálta az alaptörvényt - tudósított a gazeta.pl.
Szent emlékű bátyám (a szmolenszki repülőgép-katasztrófában 2010-ben elhunyt Lech Kaczynski köztársasági elnök - a szerk.) azt mondta, jó, hogy elfogadták az alkotmányt, mert ez volt az egyetlen alkalmas pillanat, amikor ez lehetséges volt. Ezzel parlament akkori szerinte kedvező összetételére utalt. Ugyanakkor úgy látja, hogy az akkor hatályba lépett jogszabály nem elég mélyenszántó.
Nem tudnak kivenni ezt-azt
Ha közelebbről elemezzük, akkor nyugodtan nevezhetjük posztkommunistának az alkotmányt, mert számos olyan elemet tartalmaz, amely az akkor létező társadalmi rendszert pacifikálta, ami pedig nem volt más, mint a szó legtisztább értelmében posztkommunista. A húszéves alkotmányban sok olyan barikád van, amely lehetetlenné teszi a társadalmi rendszer bizonyos elemeinek elvetését.
A Szejm és a Szenátus marsallja egyaránt úgy nyilatkozott, hogy az alkotmány módosításra szorul, mert a 20 év szerintük már érett kor, és a jogszabály végül is nincs sírkőbe vésve, amely lezárná a vitát és az ezt követő szabás-varrást vele kapcsolatban.
Kaczynski már 2015-ben, Beata Szydlo miniszterelnök expozéja után azt mondta, hogy legalább is át kell nézni az alkotmányt, de lehet, hogy újat kell csinálni. A magyar kormány 2010-2012 között az 1949-ben elfogadott, majd a rendszerváltás idején módosított, szó szerint posztkommunista alkotmányt vetette el.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve