A lengyel országos lapok közül nem egy több cikkben is foglalkozik Orbán Viktor miniszterelnök varsói látogatásával, kiemelve fogadtatásának hűvös voltát, s elítélően elemezve a magyar külpolitikát, különös tekintettel az ukrán válsághoz való viszonyára.
A jobboldali Reczpospolitában a magyar ügyek szakértője, Jaroslaw Gizinski azt írta, hogy Ewa Kopacz lengyel kormányfő történelmi leckét adott Orbánnak. Szerinte már a látogatás időzítése is fatális volt, mivel a lengyel kereskedelmi kamara egy régi meghívására két nappal Putyin budapesti látogatása után került sor rá.
A Putyin-látogatás nyilvánvalóvá tette, hogy Oroszország viszonylatában mennyire eltérő a két kormány álláspontja, és Orbánnak nem sikerült meggyőznie igazáról a lengyel felet. Mint a szerző megjegyezte, jellemző, hogy a magyar fél kérésére nem tették lehetővé, hogy a közös kormányfői sajtóértekezleten az újságírók kérdéseket tehessenek fel.
Az Oroszországgal való szoros kapcsolatok iránya még azon politikusok rokonszenvét sem tudta megszerezni, akik szimpatizálnak Orbánnal és a Fidesz politikai vonalával. Látványos volt Jaroslaw Kaczynski (a legnagyobb lengyel ellenzéki párt, a radikális jobboldali Jog és Igazságosság elnöke, aki évek óta példaképeként beszélt Orbánról) gesztusa, amivel elutasította, hogy találkozzon a magyar miniszterelnökkel.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve