A pozsonyi Új Szó beszámolója szerint Milos Zeman cseh elnök moszkvai tartózkodása során találkozott Robert Fico szlovák kormányfővel, akivel egyebek mellett tárgyalt a Vág és a Morva folyók összekötéséről.
A megbeszéléseket kormányszinten folytatják - az évek óta dédelgetett Duna-Odera-Elba projekt részeként kötnék össze a Vágot is a Morva folyóval.
Azonban míg a három nagy folyó vízbőségénél fogva valóban hajózható, addig a Morva a másodpercenkénti 120 köbméteres vízhozamával ezt nem teszi lehetővé. A Vág 190 köbméteres vízhozama az alsó szakaszon elvileg már megengedi a hajózást, azonban a nagymarosi vízlépcső hiányában túl nagy a vízszint ingadozása, ezért mindössze a Komárom és Szered közötti 75 km-es szakasz alkalmas időszakos vízi közlekedésre, de ez sincs kihasználva.
A Vág rácsatlakoztatása az Oderára (a Morváról eddig nem is volt szó) azért is rendkívül problematikus, mivel a jablunkovi völgyszorosnál a Beszkidek miatt legalább 470 méter tengerszint feletti magasságot kellene áthidalni, ami zsilipeléses technológiával is hallatlanul költséges volna, és a Vágra tervezett számos vízlépcső és duzzasztó a folyó élővilágát is negatívan befolyásolhatja - írta az Új Szó.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve