A kőolaj exportjától jelentősen függő Venezuela gazdasága megroggyant az energiahordozó árának csökkenése miatt. Az országnak idén jelentős, korábban felvett külföldi kölcsönt kell visszafizetnie.
A jegybanki vezető azt mondta, hogy az 5 milliárd dollárból 3 milliárd dollárral a kormány likviditását erősítik, kétmilliárd dollárt pedig a Gold Reserve kanadai céggel vegyes vállalkozásként működtetett aranybánya finanszírozására fordítják. Azt nem közölte, hogy kikkel tárgyalnak a hitel felvételéről, csak annyit jegyzett meg, hogy a megállapodás nem egy vagy két hónapon belül várható, de nagy valószínűséggel még az idén megkapja a pénzt Venezuela.
Befektetők körében egyre nő a félelem, hogy csődbe jut Venezuela. Az ország devizatartaléka 17 éves mélypontra, 13,5 milliárd dollárra esett pénteken, miután az állam 1,5 milliárd dollárnyi kötvényadósságot törlesztett. Venezuelában a tavalyi infláció 180,9 százalék volt, a gazdaság 5,7 százalékkal zsugorodott a 2014. évi 4 százalékos csökkenés után.
Venezuelában élelmiszer- és gyógyszerhiány alakult ki, a nemzeti valuta a feketepiacon szinte semmit sem ér, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) előrejelzése szerint az infláció idén elérheti a 720 százalékot.
A világ legnagyobb ismert kőolajkészletével rendelkező, és a legnagyobb dél-amerikai olajtermelő Venezuela gazdaságát súlyosan érintette a kőolaj világpiaci árzuhanása, miután az ország bevételeinek mintegy 96 százaléka származik az olajkivitelből.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve