A lengyel GDP mintegy 10 százalékára rúgó, különleges csomagot még a szenátusnak jóvá kell hagynia. A jogszabályok a munkahelyek megőrzését, a munkavállalók, a kis- és középvállalatok, valamint az egészségügy támogatását, a pénzügyi szektor megerősítését célozzák, tartalmazzák a túlzott áremelések elleni intézkedéseket, valamint az állami, önkormányzati beruházások programját is - írja az MTI.
Többek között
Kapcsolódó
- az állam 3 hónapon át fedezi a társadalombiztosítást a járvány miatt leállni kényszerült cégeknek,
- hozzájárul a bérkifizetéshez,
- elhalasztják a társasági adó (CIT) befizetését,
- meghosszabbítják a forgóeszköz-hitelek futamidejét.
Az intézkedések nyomán hiányra számítanak az eredetileg kiegyensúlyozottra tervezett idei lengyel állami költségvetésben.
A választást továbbra is megtartják
A csomaghoz péntek este benyújtott számos módosítás közül megszavazták a választási törvény olyan módosítását is, mely lehetővé teszi, hogy a május 10-re kiírt elnökválasztáson a 60 évnél idősebb választók, valamint a karanténba helyezettek levélben adják le voksukat.
Lengyelországban szombat reggelig 1436-ra nőtt a kimutatott fertőzések száma, az utóbbi 24 óra alatt 192 új esetet regisztráltak, ami 33 esettel több, mint előző nap. Nincs új haláleset, eddig 16 beteg hunyt el, ketten meggyógyultak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve