Kivonul Romániából a német Dalli, melynek mosószergyára van Temesváron - írja a Maszol. A cégvezetés az ukrajnai háború okozta nyersanyaghiány és a csillagászati energiaárak miatt döntött az üzem bezárása mellett. „A piac folyamatos változásai és növekvő energia-, valamint alapanyagárak miatt kényszerülünk mélyreható átszervezésre, hogy biztosítsuk a vállalat jövőjét” – közölték a cég illetékesei.
A Dalli az ausztriai Warth városában található üzemét is be kívánja zárni, a többiben pedig elbocsátják az alkalmazottak egy részét. A bánsági fővárosban található üzemben a tervek szerint 2022 végéig áll le a termelés. A gyár abban az esetben menekülhet meg, ha addig a jelenlegi tulajdonosnak sikerül vásárlót találnia.
A temesvári egység az 1800-as évek derekán alapított német vállalat egyik legnagyobb üzeme, melyben por formájú és folyékony, Dalli márkanevű mosószereket és mosogatószereket állítanak elő. A 200 dolgozóval működő gyár éves termelési kapacitása 300 ezer tonna. A Dalli 2015-ben vette át az üzemet, mely korábban az amerikai multinacionális vállalat, a Procter&Gamble tulajdonában volt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve