Komoly bejelentéseket tett az orosz elnök január 15-én elmondott éves beszédében: alkotmánymódosítást és jelentős szociálpolitikai intézkedéseket hirdetett meg. Ez időszerű, sőt talán megkésett is volt, hiszen Putyin népszerűsége 2017 ősze óta látványosan csökkent. Majdnemhogy megfeleződött a bizalmi indexe - mondta Sz. Bíró Zoltán történész az InfoRádió Aréna című műsorában.
Az Oroszország-szakértő szerint ennek egyik fő oka, hogy az ukrán válság miatt, a korábbi évek növekedése után átlagosan 10 százalékkal csökkentek a reáljövedelmek.
Kapcsolódó
Euforikus boldogsággal fogadta a helyiek jelentős része a Krím visszaszerzését, nyilván azt, hogy "megint számol velünk a világ". Ez a hatás 2014-ben, 2015-ben, de még 2016-ban is mindenképp létezett - magyarázta a történész. - De utána elkezdtek szembesülni azzal, hogy ennek ára van. Hogy az életminőség ütemesen, kitartóan egyre rosszabb és rosszabbá válik, és ez nyilvánvalóan egyfajta kijózanodást eredményezett.
A 2018 nyarán bejelentett nyugdíjkorhatár-emelés sem volt népszerű intézkedés, de a társadalom az orosz külpolitikával is elégedetlen - véli Sz. Bíró Zoltán. "Nemcsak azért, mert azt érzi, hogy rosszabbul él, mint 4-5 évvel ezelőtt, hanem azért is, mert elkezdi aggasztani a szankciós politika és Oroszország elszigeteltsége."
Az intézkedések nem várhattak, hiszen közeledik 2024, amikor lejár Putyin második egymást követő hatéves elnöki mandátuma. Akár hatalmának valamilyen módon való meghosszabbítása, akár az átadása lesz napirenden, azt nem mindegy milyen közhangulatban vezénylik le - magyarázta a szakértő.
"Nyilván a rendszer érdekelt abban, hogy ne népszerűtlensége mélypontján, hanem elfogadottként, támogatottként, a társadalom jelentős részének támogatása mellett kelljen ezt a kényes műveletet levezényelni. Azt érzékelem, hogy azért kellett már most egy ilyen aktivistást mutatni, mert reagálni kellett."
Népszerűségének visszaszerzése érdekében Putyin külpolitikai lépéseket is tett - jegyezte meg Sz. Bíró Zoltán. Már elképzelhető valamiféle megegyezés Kelet-Ukrajna tekintetében, de Oroszország kezdeményezte az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívását is a világ stabilitásának helyreállítása érdekében.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve