Sikeresnek minősítették a felek Alekszandar Vucsics szerb miniszterelnök ma befejeződött moszkvai látogatását és Vlagyimir Putyin elnökkel folytatott tárgyalásait - amelyek egyebek mellett a két ország hadiiparának együttműködéséről szóltak.
Ez konkrét eredményt hozott Belgrádnak, aminek nem fognak örülni Varsóban és Prágában, amelyektől elveszik az orosz helikopterek javításának jogát, hogy a szerbeknek adják át. Ez milliárdos üzletet és akár több ezer munkahelyet jelenthet.
Szerbia többszörösen deklarált oroszbarátságát gázzal is viszonozza Moszkva. Egyrészt létrejött az elvi megállapodás az orosz gáz árának leszállításáról és a szerbiai gáztározók kiépítéséről, amelyek kapacitását 2 milliárd köbméterre emelnék, ezzel biztosítva az ország egész éves szükségletét.
A Vecernje Novosti napilap értesülése szerint a tárgyalásokon a szerb fél felvetette légvédelmi rakéták, helikopterek és radarok vásárlásának lehetőségét - újságírók kérdéseire válaszolva a szerb kormányfő hangsúlyozta, hogy a tervezett beszerzések kizárólag az ország védelmének erősítését szolgálnák, és törekednének arra, hogy azoknak egy részét orosz együttműködéssel Szerbiában gyártsák.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve