Az orosz védelmi tárca azt közölte, hogy a hadihajók az Északi-tengeren november 20-án kezdett hadgyakorlatuk végeztével egy vihar idejére hajóztak be a csatornába. A tárca közleménye szerint egy romboló, egy mentő vontatóhajó és egy tartályhajó vetett horgonyt nemzetközi vizeken a francia partok közelében, a Szajna torkolatánál.
Az Északi Flotta közlése szerint a hadihajók - a Szeveromorszk tengeralattjáró-elhárító romboló vezetésével - áthaladtak a Doveri-szoroson, és (onnan délnyugatra) nemzetközi vizeken várják ki a vihar elmúltát. A kényszerű várakozás alatt a legénység "beszivárgó tengeralatti erők elfogását, valamint árvíz, illetve tűzvész esetén alkalmazandó túlélési technikákat gyakorol" - tették hozzá.
A francia haditengerészet megerősítette az orosz hadihajók jelenlétét a La Manche-ban, hozzátéve, hogy ez nem szokatlan. Nem tartanak hadgyakorlatot, csak egy olyan övezetben várakoznak, ahol évente többször is előfordulhatnak - közölte a francia hadiflotta sajtószolgálata.
A dél-ukrajnai Krím félsziget bekebelezése és a kelet-ukrajnai konfliktus kezdete óta Oroszország növelte a nemzetközi vizeken és légtérben végrehajtott demonstratív hadgyakorlatai és járőrözései számát. A NATO erői több alkalommal jelentették, hogy orosz harci gépek, illetve nagy hatótávolságú bombázók megközelítették vagy megsértették a tagállamok légterét. A svéd haditengerészet napokon át kutatott egy rejtélyes orosz tengeralattjáró után.
Az ukrán konfliktus által keltett aggodalmak miatt a NATO segítséget nyújt a balti államok légterének védelméhez, Franciaország pedig elhalasztotta az orosz megrendelésre megépített, Mistral osztályú helikopterhordozók átadását.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve