Az orosz bevásárlóközpontok forgalma öt év hanyatlás és stagnálás után nagyot javult a 2019 végén - adta hírül a Moscow Times. A Watcom Shopping Index, amely Moszkva legnagyobb üzletközpontjainak forgalmát méri, 647 pontra ment fel az év utolsó hónapjában szemben 2018 azonos időszakának 625-ös mutatójával. Ez volt a legjobb év végi adat 2013 óta.
Oroszországban az új év az ajándékozási időszak, ezért a megelőző év utolsó hete jól mutatja a vásárlók optimizmusát vagy pesszimizmusát. Egyben ez az időszak, amely a legfontosabb a kiskereskedőknek.
A szakértők azzal magyarázzák a vásárlók magatartásának változását, hogy immáron kevesebbet takarítanak meg, e helyett az óvatos fogyasztás útjára léptek. Pörgeti a bizniszt, hogy az áruházak folyamatosan akcióznak és a bevásárlóközpontok bővítették szórakoztató szolgáltatásaikat, például a szerencsejátékok kedvelőnek becsábítása érdekében.
Az elmúlt két évben a fogyasztási index esett, ami a vevők reáljövedelmének stagnálását tükrözte. Emellett visszavetette a fizikai vásárlásokat az online fogyasztás erősödése. Az összes forgalom 4,5 százalékát adták az utóbbiak az elmúlt évben, ami 20 százalékos növekedést tükröz az egy évvel korábbihoz képest.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve