Dmitrij Kiszeljov, az orosz Állami Televízió-és Rádiótársaság (VGTRK) alelnöke, egyben az Oroszország Ma nevű állami médiavállalat vezérigazgatója a Rosszija 24 állami hírtelevízióban vasárnap késő este sugárzott heti magazinműsorban bírálta a lett külügyminisztert, amiért bejelentette, hogy homoszexuális, noha ezt megtarthatta volna magának, s elítélte, hogy Ban ki Mun ENSZ-főtitkár a legutóbbi Eurovíziós Dalfesztivál győztesével, az osztrák Conchita Wurst transzvesztita énekessel találkozott.
A műsorvezető ugyanakkor pozitív példaként említette, hogy az általa bírált nyugati értékekkel és a Nyugat geopolitikai hegemóniára törekvésével szemben Milos Zeman cseh államfő és a magyar vezetés is fellép.
A Kreml "megmondó emberének" számító, Nyugat-, és Ukrajna-ellenes kirohanásairól ismert Kiszeljov azt mondta, hogy az ellenállás egyik példája Magyarország, amely az Európai Unió bizonyára legnehezebben +átkódolható+ tagállama". Utalt arra, hogy Orbán Viktor kormányfő "határozottan fellép az Oroszország elleni nyugati szankciókkal szemben", és emlékeztetett arra, hogy a magyar parlament nemrég a Déli Áramlat megvalósításának felgyorsításáról döntött.
A műsorvezető Kövér László parlamenti elnöknek az Echo TV-ben október 23-án sugárzott interjújában elhangzottakat is visszaidézte. Azt a részletet, amelyben a politikus az emberi jogok magyarországi helyzetét vizsgáló tavalyi Tavares-jelentésre utalva visszautasította, hogy Brüsszel magatartási szabályokat diktáljon Magyarországnak. "Ha ez az Európai Unió jövője, akkor tényleg érdemes lenne azon elgondolkozni, hogy miként lehetne ebből lassan, de óvatosan kihátrálni" - idézték Kövér Lászlót az orosz állami tévében.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve