A földgáz ára a hollandiai gáztőzsdén 13 százalékkal nőtt azt követően, hogy az orosz haderő bevonult az oroszbarát szeparatisták által megszállva tartott délkelet-ukrajnai Donbaszba – jelentette a Bloomberg. Ezzel egyidejűleg drágult a kőolaj és az arany is.
A tőzsdei kereskedők úgy látják, hogy a konfliktus immár közvetlenül veszélyeztetheti Európa gázellátását, miután az orosz gáz harmada ukrán tranziton keresztül jut el az európai felhasználókhoz.
Emellett a behatolásra adott nyugati szankciók nyomán megroppanhat az energiakereskedelem, ugyanis megnehezülhet Oroszország hozzáférése az eladni szándékozott energiahordozók, nyersanyagok és agártermékek devizában elszámolt árához. Hosszabb ideig tarthat az energiapiaci válság, mint amire az amúgy is ideges piaci szereplők számítottak – értékelte a helyzetet Katka Yafimava, az Oxford Institute for Energy Studes vezető elemzője.
Európa hónapok óta gázellátási válsággal küzd, amiben a susogó energiahordozó ára egy év alatt a korábbi négyszeresére nőtt. Oroszország a nyár óta korlátozza európai szállításait, amivel mérsékelte a szabadpiaci kínálatot és az európai gáztárolók feltöltöttségét is a tél beállta előtt.
Bár sikerült elkerülni a legrosszabb forgatókönyvet, nevezetesen az áramhiány miatti elsötétítéseket, Európa továbbra is erősen függ az orosz gáztól. Az elmúlt évihez képest javult a helyzet, köszönhetően az enyhe télnek és az USA-ból érkező folyékonygáz-szállításoknak. Ezért szakértők a nyárra a gázár csökkenésére számítanak.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve