Anton Sziluanov pénzügyminiszter azt mondta, hogy az orosz GDP 2,3 százalékkal nőtt a február végével zárult két hónapban éves összevetésben, a gazdaság januárban 1,6 százalékkal, februárban 3 százalékkal bővült - írja az MTI.
Az orosz gazdaság növekedése tavaly 1,3 százalékra lassult a 2018. évi 2,5 százalékról.
Az orosz gazdaságfejlesztési minisztérium az idei évre 1,9 százalékos, a jegybank 1,5-2 százalékos gazdasági bővüléssel számolt. Mindkét előrejelzés azonban még a koronavírus globális elszabadulása előtt készült. Szakértők szerint a koronavírus kedvezőtlen hatása a márciusi adatokban már megmutatkozik.
Az orosz jegybank pénteki kamatdöntő ülésén úgy döntött, hogy nem változtat a kamatszinten, azt 6 százalékon tartja. A központi bank elismerte ugyanakkor, hogy a februári kamatdöntő ülés óta a helyzet alapvetően megváltozott, elsősorban a globális piacon következtek be kardinális változások.
Az orosz jegybank most azzal számol, hogy a második negyedévben a gazdaság növekedése lelassul az első negyedévhez képest, de visszaesés nem várható. A harmadik negyedévben a gazdaság stabilizálódik és az idei év egészében erősödik majd a gazdaság.
A jegybank a tervek szerint április 24-én ismertet pontosabb előrejelzést az orosz gazdaság idei várható teljesítményével kapcsolatban.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve