Az elmúlt 24 órában 29 258 új fertőzést és 567 halálesetet regisztráltak, így az országban a járvány kezdete óta 3 021 964 fertőzésről tudnak, beleértve 54 226 halálesetet.
Oroszországban az újonnan regisztrált fertőzöttek és halálesetek száma a tél beköszönte óta minden héten újabb csúcsra emelkedett. A járvány leginkább Moszkvát sújtja, ahol az elmúlt 24 órában 7480 új fertőzést regisztráltak, ezzel a fővárosban az igazolt esetek száma elérte a 779 584-et.
Országszerte eddig 88,6 millió tesztet végeztek el.
Jóllehet a hatóságok által közzé tett járványadatok tanúsága szerint a halálozások száma alacsonyabb, mint Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban, elemzők hozzáteszik, hogy az orosz hatóságok csupán akkor jelölik meg a Covid-19-et halálozási okként, ha azt a boncolás is igazolta.
A szövetségi állami statisztikai szolgálat (Roszsztat) nyilvántartása szerint mindazonáltal idén októberben közel 50 ezerrel többen haltak meg, mint 2019 októberében.
Moszkva mindezidáig nem jelezte, hogy újabb járványügyi korlátozásokra készülne.
Mihail Murasko egészségügyi miniszter szombati televíziós interjújában kijelentette, hogy a vakcina "biztonságos és hatékony", és bejelentette, hogy engedélyezik a használatát a 60 éven felüliek számára is.
Az országban december elején kezdődött a koronavírus elleni tömeges oltás az orosz kutatók által kifejlesztett Szputnyik V vakcinával, a hatóságok szerint azóta több mint 300 ezer embert oltottak be.
A világon 79 815 527 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 750 262, a gyógyultaké 45 002 559 a szombat reggeli adatok szerint.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve