Az orosz statisztikai hivatal csütörtökön azt közölte, hogy szeptemberben történelmi mélypontra, 4,5 százalékra került a munkanélküliségi ráta, miután augusztusban 4,6 százalék, az azt megelőző három hónapban pedig egyaránt 4,7 százalék volt. Januárban 5,2 százalék volt a munkanélküliség.
Idén szeptemberben 3 millió 434 ezer munkanélkülit tartottak nyilván Oroszországban, ami 72 ezerrel kevesebb augusztushoz képest.
Az orosz gazdaságfejlesztési minisztérium az idei évre átlagosan 4,8 százalékos munkanélküliséggel számol a tavalyi 5,2 százalék után.
Ugyancsak az orosz statisztikai hivatal hozta nyilvánosságra azt, hogy szeptemberben 2,2 százalékra lassult kiskereskedelmi forgalomnövekedés éves szinten az augusztusi 2,8 százalékról.
Az orosz kiskereskedelmi forgalom a harmadik negyedévben 2,6 százalékkal, az idei első kilenc hónapban ugyancsak 2,6 százalékkal nőtt éves összevetésben.
A fotó forrása: AFP.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve