"Nemcsak hogy minden megállt, de évről évre romlik" - hangoztatta a tárcavezető az MTI szerint.
Anélkül, hogy kitért volna a Krím elcsatolására és a kelet-ukrajnai beavatkozásra, felemlegette, hogy öt évvel korábban meglehetősen élénk volt a szövetség és Moszkva együttműködése, és hogy az orosz haderőnek képviselője is volt Brüsszelben. "Ma partnereink, természetesen az Egyesült Államokkal együtt, egyre több megállapodásból lépnek ki. És a biztonsági tér egyre szűkül" - fogalmazott Sojgu.
Az orosz védelmi miniszter nehezményezte, hogy noha Moszkva továbbra is kész az együttműködésre a NATO-val, az erre vonatkozó javaslataira, beleértve a terror elleni összefogás szorgalmazását Szíriában, nem érkezik pozitív reagálás. Hangoztatta, hogy csak az orosz és a koalíciós légierő közötti konfliktusok elkerüléséről sikerült megállapodni.
Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden azt mondta a Londonban éppen csúcstalálkozót tartó NATO és Oroszország viszonyáról, hogy "2008 (az orosz-georgiai háború) után az együttműködés gyakorlatilag leépült, mert a szövetség inkorrekt módon, hogy azt ne mondjam, durván járt el Oroszországgal szemben, Oroszország érdekeinek teljes figyelmen kívül hagyásával az általunk javasolt partneri együttműködés tekintetében".
Ő is megerősítette, hogy Moszkva továbbra is kész a párbeszédre a NATO-val.
A londoni csúcson Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kijelentette, hogy a szövetség stratégiai kihívást lát Oroszországban.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve