"Nem látjuk indokoltnak a kiadatását. Ismereteink szerint nem követett el bűncselekményt" - mondta Csajka, hozzátéve, hogy Moszkva Janukovicsot továbbra is Ukrajna legitim elnökének tekinti, míg Ukrajna jelenlegi vezetői "fegyveres államcsíny eredményeként" jutottak hatalomra. "Egy egész csokornyi bűncselekmény történt, amelyeket ki kell vizsgálni" - mondta a főügyész az Interfax jelentése szerint.
Csajka azt is közölte, hogy a főügyészség kérte az Interpoltól nemzetközi elfogatóparancs kiadását Dmitro Jaros, a Jobboldali Szektor elnevezésű ukrán szélsőséges nacionalista szervezet vezetője ellen.
Jaros ellen Oroszországban büntetőeljárást indítottak, amiért nyilvánosan, a tömegtájékoztatási eszközök felhasználásával terrorista tevékenységre bujtogatott, és egy moszkvai bíróság március 12-én távollétében, jelképesen letartóztatta.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve