Az Oroszország elleni, uniós illetve angolszász világbeli szankciók életbe lépése után, a korábbi orosz elnök, Dmitrij Medvegyev szombaton kijelentette: megfontolják annak lehetőségét, hogy államosítják a külföldi állampolgárok, illetve vállalatok az országban lévő ingatlanjait – írja a TASZSZ hírügynökségre hivatkozva a norvég Dagbladet.
A 24.hu által szemlézett beszámoló szerint az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsának elnökhelyetteseként működő politikus a VK nevű közösségi platformon is közzétett gondolatai szerint az állam így értelemszerűen anélkül venné át a tulajdonjogokat, hogy a korábbi birtokosokat bármiféleképp kártalanítanák.
Szerencsére sok tapasztalattal rendelkezünk ezzel kapcsolatban, és van egy, ezt lehetővé tévő törvényünk is. Egy szigorú törvény – jelentette ki Medvegyev.
Az intézkedés a Dagbladet szerint a brit és német cégek számára jelenthet nagy csapást, de Oroszországban az Európai Unió számos országában bejegyzett cégek rendelkeznek nagy értékű tulajdonokkal – így magyarok is.
Az Ukrajnával kapcsolatos legfontosabb híreket ezen a linken olvashatja.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve