Azt, hogy mi a kívánt végkimenetele a csütörtök hajnalban kirobbant háborúnak egyedül Vlagyimir Putyin tudhatja, az azonban biztos, hogy komoly átalakulás indult be a világhatalmai viszonyokban.
A 9/11 a tizede annak, ami most történik
- mondta lapunknak egy biztonságpolitikai szakértő.
Vlagyimir Putyin, a támadást bejelentő beszédében számos erős kijelentést tett, amelyek jócskán túlmutatnak Ukrajna megszállásán. Ezek szerint az orosz elnök a világrend átrendeződését akarja, elérni mindazt, amit tavaly novemberben ultimátumként megfogalmazott a Nyugat felé. Ezért a jelek szerint a végletekig hajlandó elmenni.
Rövid távon a taktikai megfontolások többrétűek lehetnek.
Putyin lehet, hogy a teljeskörű invázióval „odacsap az asztalra”, majd ezt követően visszavonul az újonnan függetlenként elismert keleti területekre, és ebből a pozícióból tárgyal.
Az biztosnak tűnik, hogy az oroszok biztosítani akarják délen a Krímmel a szárazföldi összeköttetést, amit a korábbi invázióval nem sikerült biztosítani.
Az biztos, hogy az izoláció, amit a szankciók jelentenek, súlyos károkat mér Oroszországra. Egyben arra is fel kell készülni, hogy Európának, így Magyarországnak sem jut majd a jövőben földgáz.
Az Ukrajnával kapcsolatos legfontosabb híreket ezen a linken követheti.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve