A most tárgyalt forgatókönyv tovább növelné az orosz gazdaságra és pénzügyi rendszerre nehezedő nyomást, és egyúttal fontos szimbolikus lépést is jelentene, amely elmélyítené Moszkva nemzetközi elszigeteltségét – írja bennfentes forrásokra hivatkozva a Reuters.
Az egyik megfontolás alatt álló lehetőség, hogy Oroszországot teljesen kizárják, mondták a megkérdezett tisztviselők, bár néhányan megjegyezték, hogy ez nehéznek, ha nem lehetetlennek bizonyulna.
A tisztségviselők szerint a vizsgált egyéb lehetőségek között szerepel Oroszország szavazati jogának felfüggesztése, valamint az IMF különleges valutájához, a különleges lehívási jogokhoz való hozzáférésének blokkolása.
Az IMF nem reagált a hírügynökség kérdéseire.
Az IMF-korlátozások a szankciók újabb körének részét képezhetik, mivel az ukrajnai háború már a második hetébe lépett.
Oroszországot már eddig is sújtotta a központi banki eszközeinek befagyasztása, az EU, Kanada és az Egyesült Államok légteréből való kitiltás, több bankjának eltávolítása a SWIFT nemzetközi fizetési rendszerből, valamint szankciók egy sor orosz mágnással szemben.
Az Egyesült Államok és az EU most amiatt aggódik, hogy Moszkva, amelyet elvágtak 630 milliárd dolláros tartalékainak nagy részétől, hozzáférhet 17 milliárd dollárnyi IMF-tartalékhoz, amelyet tavaly kapott, amikor az IMF a COVID-19 járvány elleni küzdelemre növelte azokat.
Az SDR az IMF valutája, amely a dollár, az euró, a font sterling, a jen és a jüan kosarán alapul. A 17 milliárd dollárnyi SDR elköltéséhez Oroszországnak olyan országokat kellene találnia, amelyek hajlandóak lennének átváltani azokat az alapul szolgáló valutákra, ami valószínűtlennek tűnik.
Az Ukrajnával kapcsolatos legfontosabb híreket ezen a linken olvashatja.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve