A Capital Economics felzárkózó piacokra szakosodott elemzői harmadik negyedéves prognózisukban közölték: az általuk vizsgált térség egészében - amelybe Oroszország, Törökország, Magyarország, Csehország és Lengyelország tartozik - az idén átlagosan 1 százalékos gazdasági növekedést várnak a tavalyi 1,8 százalékos GDP-plusz után. A régió legnagyobb gazdaságában, Oroszországban az idén zéró, ugyanakkor a magyar gazdaságban 2,8, Csehországban 3, Lengyelországban 3,5 százalékos növekedést valószínűsít.
A magyar gazdaságban 2015-ben 2 százalékos, 2016-ban 2,5 százalékos GDP-növekedést várnak. A cég korábbi előrejelzéseiben is szerepelt az a várakozás, hogy a magyar gazdaság növekedési üteme az ideihez képest 2015-ben lassulni fog. A ház ugyanis azzal számol, hogy a választások előtti költségvetési gazdaságélénkítő lépések az idei második félévtől kifutnak, és a költségvetési politikát szigorítani kell majd.
Vannak derűlátóbb előrejelzések is
A Morgan Stanley befektetési részlegének második félévi átfogó prognózisa szerint a közép-európai EU-régióban erősödő lendületű növekedés várható a következő negyedévekben, és a növekedésen belül egyre kiegyensúlyozottabbá válik a belső és a külső kereslet szerepe. A ház szerint az idei első negyedévi térségi GDP-adatok arra vallanak, hogy a növekedés e minőségi átalakulása már jelentősen előrehaladt, és a korábban vártnál is gyorsabban zajlik.
Mindezek alapján 2,4 százalékról 2,9 százalékra javították a magyar gazdaság idei növekedési ütemére adott prognózisukat, 2015-re pedig a korábbi becsléseikben szereplő 2 százalék helyett 2,4 százalékos GDP-pluszt várnak Magyarországon.
A Barclays felzárkózó piacokkal foglalkozó elemzői 2014-re 3 százalékos GDP-növekedést várnak Magyarországon a korábbi 2,2 százalékos prognózisuk helyett. A ház egyelőre változatlanul hagyta a 2015-re szóló, 2,6 százalékos magyar GDP-növekedést valószínűsítő becslését.
Nem látnak deflációt
A Capital Economics londoni elemzői csütörtöki térségi prognózisukban eltúlzottnak nevezték azokat az aggályokat, hogy a közép-európai EU-gazdaságok deflációba süllyedhetnek. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy az e gazdaságokban változatlanul meglévő jelentős kapacitástöbblet miatt az inflációs nyomás a következő egy évben is gyenge marad, és ez várhatóan lehetővé teszi a jegybanki kamatok alacsonyan tartását.
A cég Magyarországon az idei év egészére mindössze 0,3 százalékos, 2015-re és 2016-ra egyaránt 2,5 százalékos - vagyis a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 3 százalékos középtávú céljától továbbra is elmaradó - átlagos inflációt vár.
Tartós deflációval - az áprilisi és a májusi negatív éves inflációs adatok ellenére - más londoni házak sem számolnak a magyar gazdaságban, de az konszenzusos várakozás, hogy a közműdíj-csökkentések hatására az idén alig lesz infláció Magyarországon.
A JP Morgan elemzői legutóbbi prognózisukban azt jósolták, hogy az éves összevetésben számolt magyarországi infláció szeptemberig zéró környékén mozog, majd az év végéig 1,4 százalékra gyorsul. A ház szakértőinek számításai szerint az idei közműdíj-csökkentések hozzávetőleg 0,5 százalékponttal mérséklik az egész éves inflációs rátát. Mindezek alapján az idén 0,2 százalékos, jövőre 2,5 százalékos egész évi átlagos inflációt várnak Magyarországon.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve