Mintegy 9261 olyan beteg él Lengyelországban, akik legálisan jutnak hozzá orvosi kannabiszhoz, ezzel ők teszik ki az egyik legnagyobb orvosi kannabiszt használók közösségét Európában - derül ki egy friss kutatásból.
Annak ellenére, hogy a lengyelországi betegek orvosi kannabisz iránti kereslete dinamikusan nő, a kormány még mindig nem biztosítja a megfelelő "ellátást", mivel a parlament nemrégiben elutasított két jogszabályt is, amelyek lehetővé tették volna azok szélesebb körben történő alkalmazását.
A lengyel parlament a napokban ismertette a lengyelországi kannabisztörvények átalakítását célzó három törvénytervezetet. A három vizsgált tervezetből kettőt elutasítottak, a harmadikra az egészségügyi és a mezőgazdasági bizottságok bólintottak rá, de utóbbiról még hónapokig egyeztethetnek - írja a Prohibition Partners.
Az első tervezet a lengyelországi gyógyszeripar igényeihez túl magas THC-koncentrációval (0,2 százaléknál magasabb) rendelkező kannabisz általános engedélyezéséről szólt, amely lehetővé tette volna bizonyos betegségek esetén annak használatát. Lengyelországban viszont továbbra is illegális az orvosi kannabisz kereskedelmi célú terjesztése, így a betegeknek az Európából és az Észak-Amerikából származó importra kell támaszkodniuk.
A második, szintén elutasított törvényjavaslat viszont átfogóan szabályozta volna az ipari kender (nagyon alacsony THC-tartalmú) terjesztését, amely egyébként már legális az országban, de ezt jelenleg a kábítószerrel való visszaélés elleni törvény szabályozza.
A harmadik tervezet, amit végül tovább küldtek, előírja, hogy a mezőgazdasági miniszter által felügyelt állami kutatóintézeteknek lehetővé kell tenni - lengyelországi gyógyszeripar igényeihez igazodva- a 0,3 százaléknál magasabb THC-tartalmú kender termesztését.
Maciej Konarowski, a Can advocare munkatársa szerint "a törvénytervezet egyértelműen kidolgozatlan és számos kiskaput tartalmaz, ami azt jelenti, hogy még ha a tárgyalt szabályozás politikai támogatást is élvez vagy esetleg hatályba lép, tényleges alkalmazására a jelenlegi parlamenti ciklusban nem kerül sor."
Lengyelországban jelenleg 12 olyan kutatóintézet van, amely orvosi kannabisz termesztését végzi.
Kapcsolódó
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve