Háromoldalú beruházási egyezmény aláírásáról állapodott meg Japán, Kína és Dél-Korea - írta a The Wall Street Journal (WSJ) a japán kereskedelmi, gazdasági és ipari minisztérium közlésére hivatkozva. A szerződést várhatóan a májusban, Kínában tartandó csúcsértekezleten írják alá, ahol egyben azt is bejelenthetik, hogy megkezdik a tárgyalásokat a három ázsiai gazdasági óriás közti szabadkereskedelmi egyezményről.
A három ország 2008 óta tárgyal a beruházási egyezményről (aláírása után ez lehet az első ilyen jellegű megállapodásuk), a végső egyezség Pekingben született meg a múlt hét elején. Részleteket egyelőre nem tudni, de a BBC úgy értesült, hogy a megállapodás kitér az egyik leginkább vitatott kérdésre, a Kínában működő japán és dél-koreai vállalatok szellemi tulajdonjogaira is.
Az ezt követő szabadkereskedelmi egyezmény megszületése még évekbe telik majd - mondta a WSJ-nek a japán minisztérium egy magas rangú illetékese. Most a három ország egyikének sincs kétoldalú megállapodása valamelyik másikkal; Japán és Dél-Korea többször is nekifutott egy ilyen megkötésének, de a mezőgazdasági kérdésekben sose tudtak megállapodni. Japán, Kína és Dél-Korea egymásközti kereskedelme mindemellett igen élénk, de a szorosabb együttműködést szakértők szerint nagyban hátráltatják a történelmi feszültségek, esetenként területi követelések is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve