Andrej Kartapolov vezérezredes, orosz vezérkari tiszt a Komszolmolszkaja Pravdának adott interjúban elmondta, hogy eddigi szíriai hadműveleteik két támaszpontot használtak - a kis tartúszi haditengerészetit, amelyen keresztül az utánpótlást biztosították, és a nagyobb, attól mintegy 90 kilométerre levő latakiai légi és szárazföldi bázist, ahonnan a légitámadásokat indították. A katonai vezetés most egy egységes bázist akar létrehozni a tengeri, szárazföldi és légierő számára.
A The Moscow Times szerint a vezérkar műveleti főnöke nem indokolta meg, miért volna szükség az új támaszpontra vagy a jelenlegi kibővítésére, de ez a lépés nagyobb orosz részvételt jelezne a szíriai konfliktusban. A jelenlegi katonai missziókhoz ugyanis a meglevő bázisok elegendőek, nagyobb szárazföldi haderő fogadására azonban nem alkalmasak. Az új támaszpontra vonatkozó kérdéseket Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétvégi sajtóértekezletén megkerülte.
Latakia kormányzója, Ibrahim Szalim örömmel üdvözölte az orosz támaszpont tervét, amelynek létrehozása erősítené a lakosság biztonságérzetét. Mint a Szputnyik hírügynökség beszámolt róla, a tartomány jelenleg már mintegy fél millió, Szíria más részeiből menekült embernek kénytelen otthont nyújtani.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve