A megismétlendő fordulót először október 2-ra tűzték ki, majd december 4-re halasztották. A hivatalos indoklás szerint "technikai hiba", vagyis számos hibásan gyártott szavazócédula miatt "nem volt lehetséges a szavazás jogszerű és kifogástalan lebonyolítása". A vizsgálat szerint a korábban országszerte kiküldött szavazócédulák közül többnek a ragasztása nem volt megfelelő. Emiatt a levélben visszaküldött szavazatok érvénytelenek lehetnek.
Az újabb bakit a Die Presse beszámolója szerint az okozta, hogy az október 2-i választásra szóló cédulát egyszer ajánlva, másodszor rendes postai úton kapta meg a választó, aki Zell am See járásban, Saalfelden településen él. A helyi illetékes hivatal ugyanazon a napon postázta a két nyomtatványt (még az előtt, hogy döntöttek a szavazás elhalasztásáról).
A belügyminisztérium közlése szerint a település a felelős a történtekért. A saalfeldeni illetékes azonban nem tudott magyarázatot adni a történtekre, és arról tájékoztatta az osztrák lapot, hogy nincs tudomásuk további esetekről.
A Die Presse Helmut Fuchs bűnügyi szakjogászra hivatkozva azt írja, hogy a választópolgár az első szavazat leadásakor még jogosult a voksolásra, azonban a második esetében már nem, sőt büntethetővé válik. A lap a belügyminisztérium szóvivőjére hivatkozva azt írta, hogy hat hónapos szabadságvesztés vagy pénzbírság járhat azért, ha valaki kétszer szavaz, mert választási csalásnak minősül.
Az elnökválasztás májusban tartott második fordulóját azért kell megismételni, mert az alkotmánybíróság az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) indítványa alapján megsemmisítette annak eredményét. Májusban szoros küzdelemben Alexander Van der Bellen, a Zöldek által támogatott független államfőjelölt alig több mint 31 ezer szavazattal megelőzte Norbert Hofert, az FPÖ jelöltjét.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve