A mintegy 500 milliárd forintnak megfelelő adománnyal a volt New York-i polgármester azt kívánja elérni, hogy az egyetemen jövő ősszel tanulmányokat kezdő diákoknak ne kelljen hallgatói hitelt felvenniük, és bővítsék a már ott tanuló, szegény sorsú hallgatók ösztöndíj-lehetőségeit. Az összegből enyhíthetik majd a már diákhitellel rendelkezők anyagi terheit is - számolt be az MTI.
A felvett diákhitelek miatti, évtizedekre szóló eladósodottság országosan súlyos társadalmi problémát okoz az Egyesült Államokban. Ronald Daniels, a Johns Hopkins elnöke korábban gyakran panaszkodott arra, hogy az egyetem nem tud minden olyan tehetséges fiatalt felvenni, aki szerény anyagi körülményei miatt nem tudja kifizetni a tandíjat és az oktatással járó egyéb költségeket. Az egyetemi közösséghez az idén ősszel intézett üzenetében Daniels azt írta, hogy bár az elmúlt nyolc év adománygyűjtő akciói több mint hatmilliárd dollár felajánlást eredményeztek, az egyetem továbbra is számít adományokra.
Kapcsolódó
Az egyetem "a rendkívüli ajándéknak köszönhetően" a felvételiknél immár teljes mértékben figyelmen kívül hagyhatja majd a leendő hallgatók anyagi helyzetét. Ted Mitchell, az egyetemeket és főiskolákat tömörítő Amerikai Oktatási Tanács elnöke azt hangsúlyozta: Bloomberg adománya az oktatási intézményeknek egyúttal felhívás más adományozóknak, valamint a politikai döntéshozóknak, "biztosítsák, hogy az amerikai felsőoktatás a társadalmi mobilitás eszköze legyen".
Michael Bloomberg 1964-ben diplomázott a tekintélyes intézményben. Az egyéb jótékonykodásáról - a többi között a környezetvédelmet segítő jelentős adományairól - is ismert üzletember a The New York Timesnak írt, a lap internetes oldalán vasárnap megjelent véleménycikkében azt hangsúlyozta: adományával azt szeretné segíteni, hogy a tehetséges emberek az érdemek és ne a gazdagság alapján jussanak lehetőségekhez. "A pénzügyi helyzetnek soha többé nem szabad befolyásolnia a döntéseket" - fogalmazott.
Bloomberg már korábban is jelentős összegeket adományozott oktatási és más jótékony célokra, összesen mintegy 6,5 milliárd dollár értékben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve