Ez a fő tartalma annak a féléves jelentésnek, amit Janet Yellen olvas majd fel az amerikai szenátus pénzügyi bizottsága előtt délután, és amelynek szövegét előre nyilvánosságra hozták.
Az amerikai gazdaságra leselkedő veszélyek közé sorolta a Fed-vezető a kínai deviza gyengülését és az ázsiai ország gazdasági növekedésének lassulását, ami jelentősen megmozgatja a globális pénzpiacokat is.
Kapcsolódó
Yellen rámutatott arra, hogy miközben a Fed fokozatos kamatemeléssel számol, nincs előre kijelölt pálya. Amennyiben "a gazdaság teljesítménye csalódást okozna", a Fed lassíthatja a kamatemelések ütemét.
A Fed irányítója elégedetten szólt arról, hogy januárban újabb 150 ezer új munkahely teremtődött az amerikai gazdaságban, ami elég volt ahhoz, hogy 4,9 százalékra csökkenjen a munkanélküliségi ráta az előző havi 5 százalékról. Az infláció kapcsán ugyanakkor elismerte, hogy a 2 százalékos inflációs céltól a fogyasztói áremelkedés igen messze van az olajár csökkenése és az erősödő dollár miatt. A Fed ugyanakkor azzal számol, hogy a következő hónapokban mérséklődhet az energiaár-csökkenés és a dollár erősödése - tette hozzá Janet Yellen.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve