A magyar kormány arra számít, hogy a Magyarországra látogató a finn kormányfő Antti Rinne keményen beleáll majd a magyar kormányt érintő jogállami kritikákba. Budapesten is hangoztatni fogja, hogy az új hétéves európai uniós pénzügyi ciklusban a regionális fejlesztési támogatásokat jogállami kritériumok teljesítéséhez is hozzá kellene kötni - írja a Népszava külügyminisztériumi információkra hivatkozva.
Ebben a fél évben Finnország látja el az EU soros elnöki tisztségét, és egyik legfontosabb célja a jog uralmának megerősítése az Európai Unióban. Bár Rinne látogatása rövid lesz - csak egy délutánt tölt Budapesten a finn miniszterelnök -, a napilap értesülései szerint elképzelhető, hogy ellenzéki politikusokkal is találkozik majd.
Kapcsolódó
A finn közmédiában nemrég úgy fogalmaztak, hogy a két kormány között kialakult "dráma következő fordulója" jöhet budapesti a látogatással. A finn köztévé, az Yle Miklóssy Ferenc tiszteletbeli magyar konzult is megszólaltatta, aki úgy fogalmazott, hogy a magyar kormány "pánikban van, mert tudja, hogy a finn kezdeményezést más uniós tagállamok is támogatják". Szerinte a kormány igyekszik párhuzamos valóságot létrehozni, azaz elhitetni az európai közvéleménnyel, hogy az országban minden rendben van, de tudják, hogy ez egyelőre nem működik jól.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve