Helyszíni beszámolók szerint a heidelbergi belvárosban, szabad téren nagyjából háromezer ember előtt tartott gyűlésen megjelent egy kisebb csoport ellentüntető, akik igyekeztek sípolással és kiabálással megzavarni a rendezvényt. A többi között azt harsogták, hogy a kancellár hazaáruló, és el kell tűnnie.
Az esemény vége felé ismeretlenek két paradicsomot hajítottak a színpadra. Az egyik eltalálta deréktájon a kancellárt, aki vörös blézert viselt, a paradicsom maradványai így nemigen látszottak.
Kapcsolódó
A kancellár higgadtan reagált, megtisztította ruháját és adott egy zsebkendőt a rendezvény moderátorának, aki fehér felsőt viselt, és ráfröccsent a paradicsom leve.
Ezután a gyűlést a tervezett menetrend szerint befejezték, és Merkel ugyanabban a ruhában vett részt következő programján, Stuttgartban két helyi lap, a Stuttgarter Zeitung és a Stuttgarter Nachrichten választási fórumán - írta az MTI.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve