Vang Ji kínai külügyminiszter szerint a nukleáris kísérlettel Észak-Korea megsértette a vonatkozó ENSZ-határozatokat, a robbantás ellentétes a Koreai-félsziget nukleáris leszerelésének céljával. Úgy fogalmazott, Kína támogatja az ENSZ Biztonsági Tanácsát (BT), amelynek állandó tagja, hogy választ adjon Phenjan lépésére. Egyúttal a külügyminisztérium honlapján közreadott nyilatkozat szerint a világszervezet szerepének fontosságát hangsúlyozta a kérdésben, továbbá védelmébe vette az atomfegyverek elterjedését megakadályozó rendszert.
Vang szerint a nemzetközi közösségnek "világos és következetes" irányt kell szabnia a kérdésben, és vissza kell térni a Koreai-félsziget leszerelését célzó hatoldalú tárgyalásokhoz. "Ez nem a konfrontáció kiprovokálását, hanem az atommentesítés céljainak határozott elérését szolgálná" - mondta. Hozzátette, a hosszan tartó stabilitás tervének keresésével a káosz kialakulását akadályoznák meg a félszigeten.
Kína és Dél-Korea észak-koreai ügyekben megbízott képviselőjének találkozóján ugyanakkor dél-koreai sajtójelentések szerint a kínai fél jelezte, hogy Peking ellenzi azokat a szigorú szankciókat, amelyeket Szöul, valamit Washington és Tokió szeretne alkalmazni Phenjannal szemben. Vu Ta-vej kínai megbízott kifejezésre juttatta, hogy kormánya nem szeretne a többi ország által javasolt nagyságrendű fellépést.
Sajtóértesülések szerint egy Észak-Koreával kapcsolatos határozat elfogadására kész a BT mind a 15 tagállama, ám a részletekről még folynak az egyeztetések. Úgy tudni, egyfajta szövegtervezet már elkészült, de ennek tanulmányozása kiterjedtsége és a sok intézmény, valamint a magánszféra érintettsége miatt hosszabb időt fog igénybe venni Peking számára.
Phenjan január 6-án bejelentette, hogy kísérleti robbantást hajtott végre hidrogénbombával, de az Egyesült Államok és számos szakértő ezt kétségbe vonta. Álláspontjuk szerint az észak-koreaiak a 2013-ban végrehajtott föld alatti kísérleti robbantáskor használt atombombához hasonlót robbantottak fel ismét.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve