Az 53 éves Beata Szydlo péntek este szenvedett autóbalesetet, amikor Oswiecim (Auschwitz) közeli lakhelyére tartott. A kormányfőt szállító autó sofőrje egy személyautó előzése közben irányváltásra kényszerült, és járműve egy útszéli fának ütközött - idézi el az eseményeket az Inforádió.
Bochenek megerősítette: Szydlót közvetlenül a baleset után az oswiecimi kórházban megvizsgálták, majd "saját kérésére, az orvosokkal való konzultáció után" mentőhelikopterrel a varsói katonai kórházba vitték. "A kormányfő állapota stabil és jó, folyamatos orvosi megfigyelés alatt van, semmi komoly nem történt" - mondta a szóvivő, hozzátéve: Szydlóra még további vizsgálatok várnak.
Kapcsolódó
A kormányfő sérüléseiről csak annyit mondott, hogy "a közúti balesetekre jellemző zúzódásokat" szenvedett. Hangsúlyozta: a miniszterelnök tudja teljesíteni hivatali feladatait, de egy időre még kórházban marad. Kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: még nem dőlt el, hogy a kedden esedékes kormányülést vezetheti-e - írja az Inforádió.
Elmondta azt is: a kormányfő sofőrjét remélhetőleg még szombaton hazaengedik az oswiecimi kórházból. A lengyel kormányőrségnek (BOR) a miniszterelnökkel egy kocsiban utazó tagjára Varsóban vár még orvosi vizsgálat. A lengyel rendőrség szombat reggel közölte: az előzött autó 21 éves vezetőjét, aki elismerte felelősségét, közúti baleset okozásával vádolta meg az ügyészség. A balesetet a lengyel ügyészség, valamint a belbiztonsági hivatal (ABW) vizsgálja. Mariusz Blaszczak belügyminiszter még péntek este a BOR azonnali vezetőségi tanácskozását hívta össze, a baleset körülményeinek vizsgálatáról pedig szombat délutáni sajtóértekezleten tájékoztat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve