Érdekes eredményre jutott a James J. Heckman Nobel-díjas közgazdász által vezetett 2016 decemberében publikált kutatás, amely két különböző, hátrányos gyermekeknek indított átfogó program eredményeit vizsgálta - írja a Pénzügyi Szemle Online. A programok még az 1970-es években futottak, a gyerekek lényegében mindent megkaptak. Ráadásul a szülők visszamehettek dolgozni, így két generáció is segítséget kapott.
Lepipálták a kortársaikat
Kapcsolódó
Az értékelés során kiderült,hogy a hasonló korú és jövedelmi csoportba tartozó családokkal és gyermekekkel összehasonlítva a programokban részt vevők sokkal jobb egészségnek örvendtek ötévesen, emellett jóval fejlettebb volt az érzelmi és értelmi intelligenciájuk.
Felnőttként pedig jobb esélyük volt a diplomára és egy jól fizető állásra. A programokban szereplő gyerekek nagyobb eséllyel emelkedtek ki a szüleik jövedelmi csoportjából felnőttként, vagyis erős szociális mobilitással rendelkeztek.
Tizenhárom százalékot termeltek
A gyerekek oktatásának számláját az állam, azaz az adófizetők állták. A befektetés azonban szépen teljesített: a programokban részt vevő gyerekek felnőttként értékesebb munkaerővé váltak, több adót fizettek, mint azok, akik nem szerepeltek azokban.
Számszerűsítve: éves szinten 13 százalékos hozamot eredményeztek a programok, ami jócskán felülmúlja a kötvények 5-6, illetve a részvények 7-8 százalékos - hosszú távú - átlagértékét.
Ha tetszett a cikk, akkor a Bukszát kedvelheti a Facebookon is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve