A tárca szerint a cseh bruttó hazai termék (GDP) az idén 2,4 százalékkal, jövőre pedig 2,2 százalékkal fog emelkedni. Az új adatokat a tárca már megküldte a költségvetési prognózist előkészítő kormánybizottságnak.
Alig egy hónapja, július elején a pénzügyminisztérium 2,5 százalékos idei, és 2,3 százalékos jövő évi növekedésről tett közzé prognózist.
Josef Stredula szakszervezeti vezető azonnal bírálta a pénzügyminisztérium lépését és kijelentette: a váratlan adatok befolyásolhatják a lakossági fogyasztók viselkedését, és hozzájárulhatnak a gazdasági növekedés mérséklődéséhez. Stredula szerint Alena Schillerová pénzügyminiszternek jobban oda kellene figyelnie a jegybank prognózisaira, amelyek nagyobb GDP-növekedéssel számolnak.
Piaci elemzők úgy vélik, Schillerová lépése összefüggésben van a közalkalmazottak béréről szóló háromoldalú tárgyalásoknak. A kormány ugyanis jövőre két százalékos növekedést javasolt a közszférának, amit a szakszervezetek, de a kisebbik koalíciós tag, a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) is kevésnek tart. Azzal érvelnek, hogy a bérnövekedési javaslat alacsonyabb, mint a jövé évre prognosztikált 2,2 százalékos infláció. A CSSD 6, a szakszervezetek 8 százalékos bérnövekedést követelnek.
Alena Schillerová a kedvezőtlen reagálások után kijelentette, hogy hajlandó a kompromisszumra és a jövő évre 3 százalékos bérnövekedést fog javasolni a közszférában.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve