Az államfő rövid bejelentésében nem adott magyarázatot az elutasításra. Annyit mondott, hogy döntését a jelölt mellett vagy ellen szóló érvek alapos megfontolása után hozta meg.
Azzal, hogy nem bízott meg mást kormányalakítással, hanem újabb javaslatot kért a parlamenti többségtől, elismerte annak jogát a kormányfő jelölésére, így feltehetően csak a jelölt személye ellen volt kifogása.
A romániai őshonos muzulmán kisebbségből származó Sevil Shhaideh eddig nem volt szélesebb körben ismert román politikus, de munkatársai roppant nagy munkabírású, nagy közigazgatási tapasztalattal rendelkező igazi "profiként" jellemezték. Jelölése óta főleg szíriai származású férjével kapcsolatban merültek fel kifogások.
Akram Shhaideh ugyanis állítólag két évtizeden keresztül a damaszkuszi mezőgazdasági minisztériumban dolgozott, és a közösségi portálokon közzétett bejegyzéseiből az derül ki, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök híve, valamint a Hezbollah libanoni, síita terrorszervezet szimpatizánsa.
Az elnök bejelentése politikai válságba sodorhatja Romániát, mert a többségi koalíció vezető erejének számító szociáldemokraták elnöke, Liviu Dragnea a jelölt nevének előterjesztésekor figyelmeztette az államfőt, hogy Shhaideh az egyedüli javaslatuk, ha Iohannis nem fogadják el, "máshol" (feltehetően az alkotmánybíróságon) találkoznak.
Dragnea korábbi nyilatkozataival azt sejtette, hogy a PSD az államfő felfüggesztésétől sem riadna vissza, amennyiben a jobboldali államfő nem fogadja el a szociálliberális koalíció miniszterelnök-jelöltjét.
Romániát tavaly november óta Dacian Ciolos független miniszterelnök szakértői kormánya vezeti, amelynek a decemberi választások óta már csak ügyvivői jogköre van.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve