Az európaik többsége szívesebben látna országa parlamentjében képviselők helyett algoritmusokat - derült ki a spanyol és angol nyelvű oktatást kínáló IE Egyetem, Center for the Governance of Change intézetének közvélemény-kutatásából. Az alternatíva pontosan úgy szólt, hogy támogatná-e a megkérdezett a parlamenti képviselők számának csökkentését és ezzel egyidejűleg a mesterséges intelligencia szerepének erősítését az érdekei képviseletében, feltéve, hogy az A.I.-nek hozzáférést kellene adnia a személyes adataihoz.
A választ nem teszik zsebre a politikusok: a megkérdezett európaiak 51 százaléka támogatna egy ilyen változtatást. Oscar Jonsson kutatási igazgató a vizsgálat egyik vezetője, azt mondta CNBC-nek, hogy szerinte a demokráciába és a jó kormányzásba vetett bizalom több évtizede tartó hanyatlásának következménye jelentkezett a kutatási eredményeikben.
Kapcsolódó
Az választóközönség egyre erőteljesebb polarizációját is tükrözi a felmérés, miután a radikálisan szemben álló felek nehezen viselik el, hogy az ellenfél politikusai is szót kapnak a nyilvánosságban. Az a választók általános benyomása, hogy a politika rosszul működik, amiért a politikusokat teszik felelőssé. Ráadásul az emberek nem is ismerik a képviselőiket, és fogalmuk sincs arról, milyen munkát végeznek.
Észak-dél megosztottság
A tanulmányból kiderül, hogy a spanyoloknak különösen tele lehet a hócipőjük a politikusaikkal, ugyanis az algoritmusokat támogató kérdésre 66 százalékuk felelt igennel. Nem igazán meglepő, hogy Olaszországban 59 százalék, illetve kissé váratlanabb, hogy éppen Észtországban 56 százalék ez az arány.
Nem minden országban küldenék azonban más munkakörbe a politikusokat. Az Egyesült Királyságban például a megkérdezettek 69 százaléka inkább az A.I.-nek adna más munkát. Hollandiában 56 százalék, Németországban 54 százalék azok aránya, akik előnyben részesítik hús-vér parlamenti képviselőket a mesterséges intelligenciával szemben. Európán kívül Kínában a válaszadók 75 százaléka az A.I.-ra szavaz a politikusokkal szemben, míg az USA-ban 60 százalékuk ragaszkodik a kongresszusi képviselőkhöz és szenátorokhoz.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve