Pontát a német, finn, dán és holland külügyminiszter leveléről kérdezték, akik egy erősebb számonkérési mechanizmus bevezetését sürgették az unióban, az európai alapértékek védelmében. Az Európai Bizottság elnökének címzett levél egyes bukaresti sajtókommentárok szerint kimondatlanul is Romániát és Magyarországot vette célba. Victor Ponta kijelentette: az ő olvasatában csak Magyarországnak szólt a figyelmeztetés.
"Romániában egy vesszőt sem változtattunk az alkotmányban, míg Magyarország állandóan módosítja az alaptörvényt. Romániában sajtószabadság van, és a jegybank valóban független, tehát semmiben sem hasonlít a helyzetünk Magyarországhoz, úgyhogy nem akarom, hogy egy kalap alá vegyenek" - mondta Ponta.
A román miniszterelnök szerint ugyanakkor elképzelhető, hogy a politikai egyensúlyozás kedvéért mutogassanak Romániára is. "Ha nem vigyázunk, ez politikai alapon fog menni: egy tőlük, egy tőlünk. Vagyis ha Orbán úr néppárti politikus, akkor legyen mellette valaki a szocialistáktól, Romániából" - fejtegette Victor Ponta.
A román miniszterelnök azt mondta: támogatná egy erősebb számonkérési mechanizmus kidolgozását, amelyre szerinte most Magyarország miatt van szükség.
"Joggal írta rólam egy publicista, hogy semmi sem idegesít jobban, mint amikor Orbán Viktorhoz hasonlítanak. Ez nem személyes ügy, de ami Romániában történik, egyáltalán nem hasonlít a magyarországi eseményekhez, úgyhogy nem fogadom el ezt a párhuzamot. Tudom persze, hogy sok zenész összekeveri Budapestet Bukaresttel, de szeretném, ha a politikusok és a sajtó nem követnék el ezt a tévedést" - mondta Victor Ponta.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve