A cseh gazdaság növekedésének legfőbb tényezői a hazai háztartások stabil fogyasztása és az erős külföldi kereslet voltak. Elemzők szerint az eredmény azt mutatja, hogy a cseh gazdaság jó kondícióban van.
Az idei első negyedévben, éves összehasonlításban, 3,0 százalékos volt a gazdasági növekedés. A tavalyi év utolsó negyedéhez viszonyítva a növekedés 0,4 százalékot tett ki.
A statisztikai hivatal szerint a második negyedévben gyakorlatilag az összes ágazatban növekedést mutattak ki. A feldolgozóiparban 4,8 százalék, a kereskedelemben és a közlekedésben 2,5 százalékos volt az éves szintű növekedés.
A másik oldalon a GDP növekedése ellen hatott, hogy a második negyedévben jelentősen visszaestek a beruházások, elsősorban az építőiparban - mutat rá a CSÚ jelentése.
A külkereskedelemben éves szinten a kivitel 5,7 százalékkal, a behozatal pedig 3,1 százalékkal volt magasabb. A háztartások fogyasztása pedig 0,8 százalékkal emelkedett. A munkanélküliség a második negyedévben éves szinten 1,3 százalékkal, az előző három hónaphoz viszonyítva pedig 0,3 százalékkal csökkent. Elemzők szerint valószínű, hogy a cseh gazdaság éves szintű növekedése az idén 2,3 és 2,5 százalék között lesz.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve