"Ha az ellenség megsérti a tűzszünetet és nem lesz béke, kénytelenek leszünk meghozni azt a nagyon nehéz, de szükséges döntést, hogy hadiállapotot vezetünk be nemcsak Donyeck és Luhanszk megyékben, hanem az egész országban" - jelentette ki az elnök Kijevben, azon a rendezvényen, amelyen határőr alakulatoknak ünnepélyesen új speciális katonai eszközöket adtak át. Hozzátette, hogy késlekedés nélkül beterjeszti az erről szóló törvényjavaslatot a parlament elé.
Az államfő nem részletezte, hogy a hadiállapot milyen korlátozásokat és egyéb intézkedéseket von majd maga után. Azt emelte ki, hogy a minősített helyzet lehetőséget teremt az országban a hatékonyabb mozgósításra és - szavai szerint - arra, hogy az ukrán állampolgárok "egyesült erővel megvédjék saját földjüket".
Az úgynevezett "normandiai négyek", azaz a német kancellár, a francia, az orosz és az ukrán elnök szerdáról csütörtökre áthúzódó marathoni tárgyalása végére tető alá hozott megállapodásban az szerepel, hogy a szemben álló felek vasárnapra virradóan beszüntetik a harci cselekményeket. A minszki találkozó kezdete előtt Porosenko szerdán figyelmeztetett az ukrán kormány ülésén arra, hogy a kijevi vezetés készen áll országos hadiállapotot hadiállapot bevezetésére, ha tovább romlik a helyzet a keleti országrészben.
Közben Olekszandr Zaharcsenko, a Donyeck megyei szakadárok önkényesen kikiáltott "népköztársaságának" vezetője orosz újságírók előtt kijelentette, hogy az egész Donyeck megyére igényt fognak formálni abban az esetben, ha az eddig ellenőrzésük alá vont területen nem kapnak valódi függetlenséget Kijevtől.
"Minszkben is megmondtam, hogy a Donyecki Népköztársaság az Donyeck megye. Ha nem teljesítik a tényleges függetlenségre vonatkozó követelésünket, akkor kijelentjük, hogy az egész Donyeck megye a miénk. Mindegy, milyen módon szerezzük meg a többi területet. Lehet politikai úton, de már megmutattuk, hogy másképpen is" - fenyegetőzött az oroszbarát szakadár vezető.
Jelenleg a szakadárok kevesebb mint a felét tartják ellenőrzésük alatt Donyeck megyének. A minszki megállapodás tulajdonképpen az ukrán parlament által a szakadárok ellenőrzése alatti települések különleges jogállásáról már elfogadott törvény alkalmazását írja elő, illetve további decentralizációt, vagyis kiterjesztett önigazgatási jogokat a régiónak tiszta és törvényes helyhatósági választások után, de nincs szó területi autonómiáról.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve