A kora délutáni órákban az addigi részeredmények ismeretében Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke már bejelentette: az általa vezetett szervezet mind a 2008-as eredményeihez, mind a másik két magyar párthoz képest megnyerte az önkormányzati választásokat. Az addigi eredmények azt jelezték, hogy a szövetség 184-ről 203-ra növelte a polgármesterei számát, míg a vele versenyre kelt Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) együtt gyűjtött annyi szavazatot, amennyit négy évvel ezelőtt az MPP kapott. Kelemen bírálta a vele szemben indult magyar pártoknak nyújtott magyarországi segítséget, hangsúlyozva: "Minden befektetés e két pártba veszteséges volt. A gazdaságban ilyenkor be szokták zárni a boltot, és az érintettek más munkát keresnek".
Az esti állás szerint Székelyföldön az RMDSZ jelöltje 80 százalékos győzelemmel nyert polgármesteri mandátumot az EMNP által is támogatott Antal Árpád személyében, Kézdivásárhelyen - legalábbis az RMDSZ párhuzamos szavazatszámlálása szerint - Bokor Tibor RMDSZ-es polgármesterjelölt lett első. Csíkszeredában Ráduly Róbert Kálmán tűnik befutónak. Az Agerpres román hírügynökség szerint Kovászna megyében a polgármesteri hivatalok csaknem 90 százalékát az RMDSZ jelöltjei nyerték meg. A részleges eredmények szerint az RMDSZ két megyei tanácselnöki tisztséget is megnyert, Hargita megyében Borboly Csaba, Kovászna megyében pedig Tamás Sándor révén.
A részeredmények értelmében Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön - Hargita és Kovászna megye székhelyén - az RMDSZ kétharmados többségre tett szert a városi tanácsban, és úgy tűnik, Székelyudvarhelyen is egyszerű többséget szerzett az RMDSZ a városi tanácsban, amire nyolc éve nem volt példa.
Toró T. Tibor sajtótájékoztatóján százezerre tette azoknak a választóknak a számát, akik korábban nem vettek részt a választásokon, és akiket az EMNP megjelenése hozott az urnákhoz. A pártelnök hétfő délutáni becslése szerint az EMNP több mint 225 önkormányzati képviselői és két polgármesteri mandátumot szerzett. Elismerte ugyanakkor az RMDSZ fölényes választási győzelmét. Toró szerint az EMNP-nek mintegy húsz településen csupán tíz-húsz szavazat hiányzott ahhoz, hogy polgármesteri tisztséget szerezzen, és az eredményt - mint fogalmazott - a versenytársaik "kreatív szavazatszámlálási technikái" is befolyásolták.
A magyarok pozíciókat vesztettek
A magyar pártok által végzett nem hivatalos, párhuzamos szavazatszámlálás már vasárnap éjszaka azt mutatta, hogy Szász Jenőnek, az MPP elnökének nem sikerül visszahódítania Székelyudvarhely polgármesteri tisztségét a négy éve hivatalban lévő RMDSZ-es Bunta Leventétől. E források szerint az MPP Kézdivásárhely és Barót polgármesteri székét is elveszíti. A kudarcért Szász Jenő az EMNP-t okolta, mert szerinte az erdélyi magyar jobboldal csak összefogással állíthatott volna sikeresen nemzeti alternatívát az RMDSZ-szel szemben. A közelgő parlamenti választásokra utalva kijelentette: valamennyi romániai magyar szervezet részvételével nemzeti konszenzust kell teremteni annak érdekében, hogy közösen jelenítsék meg a magyar érdeket, egyebek között a bukaresti nacionalizmussal szemben.
Kelemen Hunor egyébként úgy vélekedett a "magyar-magyar versenyről", hogy az a vegyes lakosságú területeken a magyar-román versenyt befolyásolta, vagyis a magyarok helyenként pozíciókat veszítettek.
Nem lesz magyar polgármestere több olyan erdélyi településnek, ahol többségben élnek a románok, de eddig magyar volt a városvezető. A román Agerpres hírügynökség jelentése szerint Szatmárnémetiben Ilyés Gyula, az RMDSZ jelöltje - aki az elmúlt nyolc évben vezette a várost - alulmaradt Dorel Coicával, az USL jelöltjével szemben. A Maros megyei Szászrégenben szintén az RMDSZ-es Nagy András vesztett román kihívójával, az USL jelöltjével szemben. Nagy András két mandátum erejéig töltötte be a városvezetői tisztséget Szászrégenben, ahol a magyar lakosság számaránya 26 százalék. Az RMDSZ párhuzamos számlálása szerint a Temes megyei, mindössze 11 százaléknyi magyar lakossággal rendelkező Zsombolyában sem sikerült Kaba Gábornak újabb polgármesteri mandátumot nyernie.
Román polgármester lesz Nagyváradon, ahol a helyi választási iroda közlése szerint Ilie Bolojan eddigi városvezető diadalmaskodott Cseke Attila, az RMDSZ jelöltje felett. Marosvásárhelyen Dorin Florea polgármesterjelölt megszerezte sorozatban a negyedik mandátumát a szavazatok 50 százalékával, Frunda György, az RMDSZ polgármesterjelöltje második lett a voksok 37 százalékával (28 837 szavazat). Az EMNP által támogatott Smaranda Enache polgármesterjelölt 2,63 százalékot (2 038 voksot) kapott, Benedek Imre MPP-jelölt pedig 1,67 százalékot (1 298 voksot) ért el. Kolozsváron Emil Boc volt kormányfő nyerte a választást, bár még nincsenek végleges adatok, hétfőn este csak kis különbséggel vezetett a liberális Marius Nicoarára előtt.
A PDL-t hideg zuhanyként érte az USL győzelme
Az önkormányzati választások első részeredményei az egy hónapja kormányzó USL több mint 50 százalékos győzelmét jelzik. Cristian Parvulescu román politológus szerint - aki az MTI kérésére értékelte a vasárnapi voksolás eredményeit - ezzel a támogatottsággal az USL a parlamenti helyek 80-85 százalékát is megszerezheti, ha őszig sikerül bevezetnie a törvényhozás által már elfogadott egyfordulós egyéni választókerületes választási rendszert. A törvényt a Traian Basescu államfőhöz közel álló, ellenzékbe szorult Demokrata Liberális Párt (PDL) megtámadta az alkotmánybíróságon.
Parvulescu szerint a PDL-t hideg zuhanyként érte az USL nagyarányú győzelme: abba az illúzióba ringatták magukat, hogy kisebb lesz a visszaesésük. "A PDL az önkormányzati választási törvény módosításkor arra számított, hogy a tisztségben lévő polgármestereknek kedvez az egyfordulós rendszer, és ez az ő polgármestereik esélyeit növeli, de a társadalmi elégedetlenség mértéke miatt már ez sem segített. A választók egyértelmű és szigorú büntetésben részesítették a PDL-t a megszorító intézkedések miatt" - magyarázta az elemző.
Parvulescu hozzátette: az RMDSZ-t is érzékenyen érintette az USL előretörése. "Az RMDSZ nem veszített pozíciókat a konkurens magyar pártokkal szemben, viszont fontos tisztségeket kellett átengednie az USL-nek. A megszorító intézkedésekért az RMDSZ-t is büntetik a választók" - vélekedett a politológus, aki a a magyar-román kapcsolatok jövőjéről uganakkor borúlátóan nyilatkozott.
Fontos stratégiai célokat nem tudtak elérni
Pászkán Zsolt politikai elemző szerint fontos stratégiai célokat nem sikerült elérniük a magyar pártoknak a vasárnapi romániai önkormányzati választáson, hiszen jelentős városokban, például Szatmárnémetiben és Marosvásárhelyen nem lesz magyar polgármester.
A magyar pártok közötti verseny az RMDSZ javára dőlt el - jelentette ki a szakértő. Úgy vélte, hiba volt azt gondolni, hogy a romániai magyarok egységesen, "tömbként" gondolkodnak, ahogyan a magyarországi politikusok látogatását sem egységesen értékelték.
Hangsúlyozta, az önkormányzati választások igazi tétje a vidéki települések megszerzése volt, mert az elmúlt év időközi választásai azt mutatták, hogy - különösen a kisebb települések esetében - a polgármesterek jelentősen befolyásolhatják a későbbi parlamenti választások eredményeit is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve