A lap két feljegyzés birtokába jutott. Ezeket a kabinetfőnök küldte a kormányzat tagjainak és a Fehér Házban dolgozó munkatársaknak a héten, jelezve nekik, hogy az elnökhöz kerülő valamennyi információnak rajta keresztül kell eljutnia Donald Trumphoz.
E döntésével - a lap értékelése szerint - John Kelly olyan rendszert épít ki, amely korlátok közé szorítja a munkatársak közötti belső versengést és vitákat, és ő dönt majd arról, hogy mi kerül az elnök íróasztalára. Ez lényegében megfelel a Fehér Házban szokásos döntéshozatali mechanizmusnak.
Kapcsolódó
A Politico információi szerint a kabinetfőnök a múlt héten jelentette be döntését a munkatársaknak, majd ezen a héten két feljegyzésben rögzítette, hogy minden külső és belső politikai dokumentumot, emlékeztetőt, jelentést, sőt még újságcikket és sajtóinformációt is, tilos az elnök elé terjeszteni anélkül, hogy ő látta volna.
A lap a Fehér Ház meg nem nevezett munkatársaira hivatkozva azt írja: az elnöki hivatalban arra számítanak, hogy a politikai döntéshozatal lelassul, az elnöki rendeleteket például - a korábbiakkal ellentétben - nem napokon, hanem heteken belül adják majd ki, miután alaposan átvizsgálták és megvitatták a Fehér Ház jogi tanácsadói is.
Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője leszögezte: "Kelly tábornok olyan folyamatot alakít ki, amely biztosítja, hogy az elnöknek megfelelő információk és elemzések álljanak rendelkezésére a döntésekhez".
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve