Elmondta: kötelességének és élete értelmének tartja, hogy mindent megtegyen Oroszország jövője érdekében. Az országnak az elnök szerint korszerűnek és dinamikusnak kell lennie, lépést kell tartania a globális változásokkal, és nyitottnak kell maradnia a párbeszédre.
Az elnök szerint az ország védelme és biztonsága szavatolva van, amire ügyelni fog a jövőben is. Beszédében nagy jelentőséget tulajdonított az életszínvonal emelésének és a szociális biztonság erősítésének, valamint az ország egységének, öntudatának és hagyományainak.
Kapcsolódó
"Oroszországnak több mint ezeréves története során nem egyszer kellett zűrzavarral és megpróbáltatásokkal szembenéznie, de mindig feltámadott, és főnixmadárként olyan magasságokat ért el, amelyek meghaladták mások erejét, amelyeket elérhetetlennek tartottak, a mi országunk számára pedig újabb trambulinná, új történelmi határrá váltak egy újabb, erőteljes előretöréshez" - mondta.
Némi felhajtás
Putyin a Nagy Kreml-palota András-termében tette le az esküt, az ünnepségre ötezer vendéget hívtak meg; a politikai, a gazdasági, a kulturális élet és a média meghatározó személyiségei mellett az elnökválasztási csapat önkénteseit. Az elnök az eskütétel után megtekintette a Kreml díszezredének felvonulását, amely alatt 30 ágyúlövés dördült el.
Az elnök hivatalából a Nagy Kreml-palotába egy új, orosz gyártmányú - a Kortezs fejlesztési projekt keretében gyártott - Aurus Szenat típusú páncélozott limuzinon hajtatott, szakítva az államfői Mercedes-használat eddigi hagyományával.
Nagyra törő tervekből nincs hiány
A szertartást követően Putyin, csakúgy mint a 2012-es beiktatás napján, aláírt egy az orosz társadalmi és gazdasági nemzeti fejlesztési célokat hat évre meghatározó rendeletet. Az elnök szerint Oroszországnak 2024-re a világ öt legnagyobb gazdaságának egyikévé kell válnia, a fejlődés ütemének meg kell haladnia a világátlagot, az infláció pedig nem haladhatja meg a 4 százalékot.
Az orosz kormánynak idén október 1-jéig 12 nemzeti projektet kell beindítania vagy felülvizsgálnia, a népesedéspolitikától az egészségügyön, az oktatáson és a nemzetközi együttműködésen át egészen az exporttámogatásokig. A kormánynak az 2024-re GDP-arányosan a 2017-es szint háromszorosára kell növelnie a digitális gazdaság támogatását.
Putyin elrendelte egy minden szervezet és háztartás által hozzáférhető, nagysebességű adatátvitelre, valamint nagy mennyiségű adat feldolgozására és tárolására alkalmas, stabil és biztonságos információs és kommunikációs infrastruktúra kiépítését. Az elnök szerint 2024-re az állami és helyi igazgatás szerveinek túlnyomórész orosz szoftvereket és információbiztonsági eszközöket kell majd használniuk, a közigazgatásban és közszolgáltatásokban pedig át kell térni a digitális technológiákra és platformokra.
Az elnök szerint a kormánynak ösztönöznie kell, hogy 2024-re az orosz közép- és kisvállalatok 25 millió embert alkalmazzanak és hogy ezek a vállalkozások az export legkevesebb 10 százalékát adják. Rámutatott, hogy ehhez meg kell könnyíteni a hitelezést és üzletbaráttá kell tenni a hatósági környezetet.
A fotó forrása: Alexei Druzhinin/Sputnik/AFP
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve