Oroszország egy, a Kercsi-szoros alatt átvezető vezetéken sikerült ideiglenesen helyreállítania a Krím-félsziget áramellátását, amit 11 napja ukrajnai szabotőrök tettek lehetetlenné, felrobbantva a vezetékek tartó oszlopait. Az esemény jelentőségére jellemző, hogy bár a tenger alatti vezeték a félsziget áramszükségletének csak egy részét fedezi, 200 megawattot, ünnepélyes átadására maga Vlagyimir Putyin államfő utazott a helyszínre, Szimferopolba - jelentette a RIA Novosztyi hírügynökség.
A teljesítményt december 20-án a kétszeresére emelik, így az már a Krím fogyasztásának 90 százalékára lesz elég - közölte Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter.
Kapcsolódó
Az oroszok által annektált félsziget november 22-én maradt áram nélkül, amikor ukrán nacionalisták krími tatár szélsőségesekkel összefogva felrobbantották a Krímet Ukrajnából árammal ellátó négy magas feszültségű vezetéket tartó oszlopokat. Gyakorlatilag ezek biztosították a félsziget teljes áramellátását.
Az ukrajnai politikai és gazdasági helyzet teljes képtelenségére jellemző, hogy az ukrán állami vállalat, az Ukrenergo (amelynek szerződéses kötelessége a Krím áramellátásának biztosítása) megállapodást kötött a szabotőrökkel, amelynek alapján a négy vezeték közül egyet helyreállítanak, de nem kezdik meg rajta az áram szállítását - áll a vállalat Facebook oldalán megjelent, a Vedomosztyiban idézett nyilatkozta szerint, amelyet az Ukrenergo ügyvezető igazgatója, Vszevolod Kovalcsuk írt alá.
Moszkva az általa diverzáns akciónak minősített akcióra és arra válaszul, hogy Kijev még mindig "lebegteti" az áramszállítás helyreállításának kérdését, közölte: kész leállítani az ukrán hőerőművek jelentős részének ellátásához szükséges antracit szállítását.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve