Az orosz államfő azt is hangoztatta a rendezvényen, hogy szerinte az ukrán válsághoz a felelőtlen politizálás vezetett. Putyin az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) soros elnökével lezajlott szerdai megbeszéléséről is tájékoztatta kollégáit, Aljakszandr Lukasenka fehérorosz, Szerzs Szargszján örmény, Almazbek Atambajev kirgiz, valamint Emomalii Rahmon tádzsik elnököt.
Az orosz elnök Didier Burkhalterrel lezajlott tárgyalása után szerdán felszólította a kelet-ukrajnai oroszbarát erőket, hogy halasszák el a régióban a függetlenségi népszavazást. A svájci külügyminiszter pedig bejelentette, hogy az EBESZ hamarosan négy fő pontból álló rendezési menetrendet javasol az április 17-én Genfben született megállapodást aláíró Ukrajnának, Oroszországnak, az Egyesült Államoknak és az Európai Uniónak.
Kapcsolódó
Putyin közölte csütörtökön, hogy Moszkva ezeknek a megállapodásoknak a keretében kíván cselekedni. Azt mondta, hogy a EBESZ ukrajnai rendezést szolgáló törekvéseinek erősítésére konkrét lépéseket jelöltek ki. Ezek közül a jelenlegi kijevi hatalom és a délkelet-ukrajnai régiók képviselőinek közvetlen párbeszédét emelte ki.
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő a moszkvai találkozón kijelentette, hogy a Független Államok Közössége (FÁK) tagországainak és a szintén szovjet utódállamokat tömörítő Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete tagjainak nincs más választása, mint együtt maradni és megvédeni függetlenségüket, máskülönben Ukrajna sorsára juthatnak.
A FÁK-tagországainak vezetői a moszkvai megbeszélés előtt az orosz védelmi minisztérium irányító központjában megtekintették az orosz hadsereg hadászati támadó és védelmi erőinek gyakorlatát, amelynek során felbocsátottak egy Topol típusú (NATO-jelzése: SS-25 Sickle), atomtöltettel felszerelhető interkontinentális ballisztikus rakétát is a pleszecki űrrepülőtérről.
A hadgyakorlat keretében két, tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétát is kilőttek az orosz Északi-tengeri és a Csendes-óceáni Flotta egységei. Az orosz légi-és űrvédelmi erők pedig egy "súlyos nukleáris rakétatámadást" hárítottak el az imitált feladatnak megfelelően.
A gyakorlat Vlagyimir Putyin államfő, a hadsereg főparancsnoka és Szergej Sojgu védelmi miniszter vezetése alatt zajlott. A tárcavezető kijelentette, hogy az Oroszország biztonságával szembeni "modern kihívások és veszélyek miatt fontos, hogy a hadsereg és a haditengerészet készenlétben legyen, valamint minden körülmények között gyorsan és hatékonyan tudjon reagálni".
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve