Az uralkodó Egyesült Oroszország párt "atletikus termetű" aktivistáiból szervezett 3-4 fős járőrök fogják ellenőrizni a közrendet és megvédeni a hagyományos értékeket Moszkva utcáin e hónap végétől - értesült a Kommerszant.
A testület tagjait, akik a párt nevével és logójával ellátott egyenruhát is kapnak, elsősorban a magán biztonsági szolgálatok és a civil védelmi szervezetek, valamint a kozák félkatonai szervezetek tagjaiból toborozzák. A közterület-felügyelethez hasonló járőrök egyik feladata, hogy videóra vegyék a bűncselekmények elkövetését, és a felvételeket kitegyék egy internetes szégyenfalra. Várhatóan bevetik őket az ellenzéki tüntetések kordában tartására is.
A kozákok már bejelentették, hogy 1400 emberüket mozgósítják - az elsősorban az ukrajnai harcokban való részvétel elől elmenekült - a behívásnak nem engedelmeskedő katonaszökevények levadászására. Már csatlakoztak a rendőrségi járőrökhöz félkatonai szervezeteik tagjai, egyelőre leginkább a közterületen italozók megrendszabályozásában segítenek - írta a The Moscow Times.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve